Ahogy anya látja:

Gyermekünk igazi költői lélek.
Első mondatkezdeményei ilyenek voltak:

- Nincs csiga! Csiga nincs! Nincs csiga, papa! Aztán: Csiga hová lett?

Szóval jól látszik, hogy akárcsak a többi kék szemű, sápadt arcú romantikust, őt is a keresés foglalkoztatja. Olyannyira csak az útra figyel, fittyet hányva a célra, hogy az eső után egymást érő csigák nem zökkentik ki efféle borongásából.

Ahogy apa látja:

Dani mostanában nemesi magyar szokást sajátított el, teljesen ösztönösen, (szinte) rávezetetés nélkül. Mégpedig a meg nem lévő dolgok felett való szüntelen bősz magyar hőbörgés évezredes hagyományát.

Ennek klasszikus esete a csigakeresés: bekukkant a bokor alá, és felhördül, hogy: Niiiiiincs csiga!!!! Kicsit odébb lép, lenéz és megismétli: Niiiincs csiga!!!!! Eleinte naivak voltunk, és segíteni próbáltunk csigát keresni, általában találtunk is.

-Tessék, Dani, itt egy szép csiga. Nézd csak, ott tolja ki a szarvát.

Mire Dani változatlan hanglejtéssel: Niiiincs csigaaaa!!!!!! Niiiincs Csigaaaaaaa!!!!

Hiába minden. Ezt szereti. 

Néha ravaszabb. Eldugta a szőnyeg alá a Gingalló CD-t. Aztán kikapcsoltatta az éppen futó Kolompost, és kérte a Gingallót, igy:

- Gingajjó! Gingajjó!

És anya keresni kezdte, és tényleg nem találta. Mire Dani.

- Nincs Gingajjó... Hová jett Gingajjó? ...

És így tovább, percekig. Közben fel alá járkál, széttárja a kezeit, sopánkodik, ahogy kell.

Mostanában pedig egy ebből az érdeklődési körből származó új elfoglaltságunk is van. Egyszer felemeltem az ágymatracot, kerestem alatta valamit. Nem volt ott, mondtam is a mellettem sündörgő kisfiamnak, hogy: 

-Nincs ott semmi.

Na, ezen Dani annyira fellelkesedett, hogy még vagy hússzor fel kellett hajtanom a matracot, és elmondani, hogy nincs ott semmi. És persze Dani már mondta velem: Nics hemmi! Nics hemmi!

Másnap reggelre sem felejtette el ezt a felhőtllen és kiválóan komplex szellemi kihívásokat rejtő mulatságot. Még meg sem kérdezhettem, hogy mit játsszunk, Dani, mikor már húzott oda az ágyhoz:

-Apa, apa! Nics hemmi! Nics hemmi! 

Így hivatalosan is az egyik legjobb játékká nyilvánítottunk a sopánkodást :)