A félig fontos dolgokra sokszor nem szánunk energiákat. És úgy tűnik, ez jól is van így.
Addig-addig halogattuk, hogy magasabbra tegyük a hifit, hogy a gyerek megtanulta kezelni. Tavasz táján ugyan párszor szét kellett szerelni a beszorult CD-k miatt. Most viszont Dani odaguggol a maga kis huszonpár hónapjával, és célirányosan kinyitja a megfelelő gombbal, kiveszi a CD-t, beteszi a kívánt másikat, becsukja, bekapcsolja a zenét. Semmit nem nyom meg feleslegesen. Eddig ez a sztárattrakciónk, amitől minden látogatónknak eláll szeme-szája.
A telefonommal is gyakran játszik. Ha már egyszer a kezébe kerül, úgysincs az az erő, ami elvenné tőle, én meg nem szeretem az eleve veszett ügyeket. Szóval addig-addig nyomkodta a kedvenc gombját, míg megtanulta, hogy az a nyolcas (meg van nulla-nulla meg egyes is már), és azóta bárhol fel is ismeri.
Azóta tudjuk mi is, hogy a világ tele van nyolcasokkal. A müzlisdobozon, a rendszámokon, a céges táblákon, a házakon, a könyvek lapján, a naptárban... A mi kis lelkes szabadkőművesünk bárhol képes felfedezni a maga varázslatos nyócasait, ahogy halad előre a világ felmérésében.