Jókor jó helyen.
Valamelyik ebédkor futottam pár kört azügyben, hogy Dani az etetőszékben ülve ne pakolja fe elegánsan a lábát a nagy asztalra. Jocó meg - teljesen függetlenül tőlem - épp azon a délután kezdte olvasgatni neki a következő Lackfi János-verset.
TESSÉK-NE TESSÉK Nem jó orrba turkálni, Tessék szépen köszönni, Tilos áramba nyúlni,
Sem kézzel tányérba,
Nem kell az asztalra láb,
Sem a földre répa!
Tessék kérni szépen,
Tessék cipőt levenni,
Nem állunk a széken!
Sárba hemperegni!
Tilos vécét pancsolni,
Zsiráfot lenyelni!
Hát persze, hogy Lackfinak azonnal sikere lett. Kismilliószor olvastuk már azóta Daninak - kizárólag az ő kérésére -, és úgy tűnik, hat is a dolog. Dani nem pakolja a lábát az asztalra - egészen mással van elfoglalva. Mert bizony, azóta nagy a szigor nálunk. Dani éles szemmel kiszúr minden próbálkozást a részünkről is, ránk szól, és - következetes nevelést alkalmazva - nem is eszik a rend helyreálltáig. Szóval nálunk most nincs törökülés a széken, felhúzott láb, de még csak keresztbe tett lábbal sem időzhetünk az asztalnál.
Így jártunk.
