"Kösz!" - erre szerintem én tanítottam. Mondtam neki, hogy ha végzett az evéssel, akkor mondja azt, hogy "köszönöm, nem kérek." Ebből lett a "kösz." Régebben a jóllakottságát azzal fejezte ki, hogy ledobálta a nagyobb darabokat a széke mellé. Később, egy fejlettebb kommunikációs állapotban rámutatott a tányérra, és azt mondta: "Tesz!" Azaz: "kérlek, tedd el a tányért, nem kérek több főtt almát és kekszet." Most meg megtanulta ezt a "Kösz!"-t. És használja is mindenre, csak arra nem, amire kell. Ha megmutat közben valamit, akkor azt jelenti, hogy kérek szépen. Ha az orrunk alá nyom valamit, akkot azt jelenti, tessék. De az evés végén még mindig azt mondja, hogy "Tesz!"
