A nyaralás azzal jár, hogy autózunk. BP-ről Egerszegre, onnét a Balcsira, aztán Tamásiba, meg még számtalan aprót. Dani szereti. Az első nagy meglepetés az volt, mikor magától bemászott a gyerekülésbe. Kinyitottam a kocsiajtót, erre Dani startolt: kocsiba be, ülésre fel, onnan saját ülésébe hassal, majd aprólékos munkával megfordult és boldogan vigyorgott, hogy lehet bekötni, és mehetünk. "Peti, teke!" Márminthogy a Peti szíveskedjen tekerni a kormányt.

Aztán valamelyik nem annyira eseménydús délutánon azt játszottam vele, hogy betettem az vezetői ülésbe. Leírhatatlanul lelkes volt. Azonnal vágta, hogy hová kell benyomni a slusszkulcsut (nem hagytam...), tekerte a kormányt, rángatta a sebváltót. Megunhatatlan móka volt, akkor is, aztóta is erőszakkal lehet csak kivenni onnét, ha egyszer oda engedjük. És nem kis időbe került, amíg újra hajlandó volt beülni a saját ülésébe, és elfogadni, hogy ha tényleg megyünk valahová, akkor nem vezethet ő.

A történet többi részét csak hallomásból ismerem. Én ugyanis visszatértem Berlinbe, míg Dani és Oti még Egerszegen élvezik a kánikulát. Valamelyik este a Pisti azzal lepte meg a Danit, hogy beültette az ölébe vezetés közben. Csak pár méterről volt szó, a Tavasz utcán belül, de Oti szerint Dani remegett az izgalomtól és elakadt a lélekzete. Szóval autóbolond lett. Igazi fiú, büszke vagyok rá.