A dolog ott kezdőtött, hogy az alvásproblémák megoldása után kutatva valahol azt olvastam, hogy minden gyereknek kell legyen alvóállata. Hogy meg tudja magát nyugtatni, ha ébred éjjel.

Daninak eddig ilyen nem volt. Még a terhestanfolyamon elmondták, hogy az újszülöttnek ne legyen párnája, takarója, mackója, semmije, ami fulladást okozhat. Aztán nem jött szólni senki, hogy vége a tilalomnak. (A rugalmasságomról meg csak annyit, hogy ha lenne 92-esben, akkor még mindig rugdalózót adnék Danira, és ha nem lennének jóakarói, akkor nem lenne cipője, nem homokozhatna, és ki tudja, kenyeret kapott-e volna már.)

Visszatérve az alvóállatra: szóval meguntam, hogy én töltöm be ezt a funkciót, és nem túl nagy várakozásokkal elhelyeztem Dani kiságyában egy plüss vízilovat (Vizi) és egy kisegeret (Cincin). Két nap után már látszott, hogy számon tartja az állatait. A harmadik nap reggelén pedig ébredés után az volt az első dolga, hogy egy hatalmas cuppanósat nyomjon Vizi orrára. Vérmes reményeket kezdtünk táplálni. (Annak ellenére, hogy mindez valahogy a mi ágyunkban történt.)

A dolgok aztán innentől elszabadultak, és kiderült, hogy Vizivel kígyót melengettünk a keblünkön. Az éjszakai ébredések ugyan mintha csökkentek volna, de az altatás egy rémálommá vált. Szopizás közben Dani, ahelyett, hogy elaludt volna, állandóan csak azt kérdezgette, hogy Vizi? Vizi?, és forgolódott, de ha be akartam tenni Vizihez a kiságyába, üvölteni kezdett. Vizi nappal is egyre többet került szóba, és ma már odáig jutottunk, hogy hazaérkezéskor Dani, miután épp csak leraktam az előszobában, sapkában, kabátban és cipőben a kisszobába rohant. Egyenesen Vizihez.
Kezdett a dolog aggasztani, Jocó meg is jegyezte, hogy féltékeny vagyok. Az voltam. Meg hát ugyi nem olyan társat akartam én a fiamnak, aki csak felzaklatja, meg elveszi tőlem, aztán a piszkos munka mégis az enyém marad.
Este aztán Dani már felpizsomázva ült a kiságyában, én meg kimentem a fogkeféjéért. Arra léptem be, hogy a gyerek teátrálisan puszilgatja az egeret, Vizi pedig a kiságy előtt hever a földön.

- Mi történt Vizivel, Dani?
- Ümm - mondja, és határozottan a földre mutat.
- Visszategyem az ágyadba Vizit?
- Ü-ümm - rázza meg a fejét.

Próbáltam tapintatos maradni, és nem kérdeztem többet.

Mindenesetre Dani szép nyugodtan elaludt az ölemben, napok óta először Vizi szóba se került. És igen, mintha újra úgy nézett volna rám, mint régen.

Kifelé jövet Vizit kicsit beljebb rúgtam az ágy alá.

...

Nagy diadalt mondjuk nem érezhetek, mert Dani kétszer ébredt meg, mióta írom ezt a posztot. Lehet, ki kéne szednem a kis mocskot az ágy alól. :)