Már másfél hete nyaralgatunk a nagymamánál. Túl a gyönyörű tavaszon és a remek játszótereken új beltéri kedvencek is vannak.

A legfőbb kedvenc azonban egy ezeréves martinjóska matrioska baba - egy régi szuvenír valami távoli rokontól még a Szovjetúnióból. Öt egymásba tehető baba: egy nagy, két semlegesen közepes, egy pici és egy icipici. Nem meglepő, hogy ez utóbbi Dani kedvence. Nyitogatja a babákat, és alig várja, hogy felbukkanjon a babszemnél is kisebb kis bogyó.  Ici - ahogy ő mondja.

Icit remekül lehet rakosgatni. Ha a babatársai már unalmasak, akkor belemegy a kis játék gitárba, de az is jó móka, mikor nagy lendülettel a háta mögé vágja, és aztán álkétségbeesett arcot vág, hogy hol lehet.

Ma aztán az icipici tényleg eltűnt. Dani gondterhelten mászott fel-alá a szobában, és csak mondogatta: Ici! Ici!
 

Édes volt nagyon. Szerencsére a történet vége is pozitív: Ici előkerült, és nem a pelenkából, amitől titkon rettegtem.